Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


fügekaktusz

2011.04.08

 

Fügekaktusz

A fügekaktusz néven ismert mediterrán növény csak vendég Európában. Sok ezer évvel ezelőtt Amerika trópusain, különösen Mexikóban az indiánok nagyra becsült gyümölcse volt. A spanyol hódítók, vagy a ferences szerzetesek nevezhették el gazdáikról indián fügének. Először észak felé terjedt, követve a szerzetesek ösvényeit, majd a spanyolok elhozták Európába. Néhány év után már jellegzetes alkotóeleme a Földközi-tenger partvidékének. Amerikában ma is indián füge, az őslakók tunának hívják.


A gyümölcstermő kaktuszok szaporítása és nevelése

A mexikói őshazából Észak-Amerika felé és Európába is eljutott kaktuszok termései közkedvelt mediterrán csemegék. A fügekaktusz, vagy indián füge név általában az Opuntia ficus-indicát jelöli, de használják a ritkább Opuntia megacanta megnevezésére is. A kaktuszfélék (Cacteceae) családjába tartozó növényeknek több társa gyümölcstermelő. Ezek főleg az őshazában, Amerika trópusain, Mexikó szárazabb vidékén ismertek. A bennszülöttek pitajának nevezik őket. Három nemzetségbe tartoznak legértékesebb képviselőik, ezek a Hylocereus, Lemaireocereus és Cereus. A kaktuszok kedvelt dísznövények hazánkban. Sok télálló változata dacol zord teleinkkel védett kiskertekben. A fügekaktusz jól fejlett, szakszerűen nyaraltatott példányai a szabadban is áttelelhetnek.

A termő példányok merev szárúak, felállók vagy terebélyesedők. Hazájukban elérhetik a 7—8 m-es magasságot is. A vaskos szártagok általában kerek keresztmetszetű részekkel ízesülnek egymással. A nagy „lapátok" a növény szárrészei (ágai), a levelek tövisekké alakultak át. A ficus-indica kevesebb elágazást hoz, mint a megacanta faj. A tövisek mérete fajonként és fajtánként változik. Ismertek tövis nélküli változatok is.

A Hylocereus undatus háromélű szártagjairól könnyen felismerhető. A virágok a szártagok felső peremén nyílnak. A nagy, merev, „korongokon" megjelenő, feltűnő szépségű virágok különleges látványt nyújtanak. Mintha élettelen kőlapokon nyílnának. Színük sárga, piros és ezek árnyalatai. Éjszaka nyílnak, nappal már félig vagy teljesen összecsukott szirmokkal találkozhatunk. Nyár elején virágzanak.

A hosszúkás, ovális, ritkábban gömbölyű vagy körte alakú termések a szártagok peremén ülnek, mintha sok kis színes madár telepedett volna rájuk. A zöldes alapszín mellett sárga, narancssárga, rózsaszín, piros, lila, lilásbordó és gesztenyebarna színben pompázhatnak. A fügekaktusztermések 5—7, a pitajatermések 7—8 cm-esek. Előbbin kis párnácskákban töviscsomók találhatók, míg a pitaja egyes fajainál a terméseket fellevélszerű pikkelyek borítják.

A gyümölcstermő kaktuszok magvetéssel és a szárdarabok gyökereztetésével könnyen szaporíthatók. A sikeres magvetés néhány aranyszabályát érdemes megismerni. Csíraképességüket több évig megtartják, de érdemes friss magot használni. Vetés előtt a magokat fertőtleníteni kell (pl. hipermangánnal), vagy a csíráztatóközegbe keverjünk gombaölő szert. Jól csíráznak a magok homokban, perlitben, 20—30 °C körül. A tavaszi vetések a legsikeresebbek. A magcsemetéket még a vetés évében tűzdeljük át ritkább térállásba.

A magcsemeték nevelése hosszadalmas, így érdemesebb a szárdugványozást alkalmazni. Az ízesüléseknél lemetszett, már teljesen kifejlődött szárdarabok, a tavaszi időszakban, az új hajtásnövekedés előtt használhatók sikerrel. Szükség esetén ősszel is ültethetők. Növelhetjük a gyökérképződést a szárdarabok szikkasztásával. Lemetszés után néhány napig levegőn tartva a metszésfelület beparásodik, a szárdarabok megfonnyadnak, ami serkenti a gyökérképződést. Ezután homokos-tőzeges talajba 1/3-ig besüllyesztjük, és meleg helyen, gyenge öntözéssel gyökereztetjük. Ez a folyamat hosszú ideig elhúzódik. A sikert jelző új hajtások megjelenéséig 1 év is eltelhet. A gyökeres növényeket még a kihajtás előtt átültethetjük, de ha a növekedés megindult, érdemes megvárni az új szártag teljes kifejlődését.

Kaktuszainkat egész évben lakásban is nevelhetjük edényekben, de lehetőleg nyáron a szabadban, teljes napsütésben tartsuk őket. A legjobb megoldás az, ha a szabadban nyaraltatott edényes növényeket télen hideg, nem fűtött helyiségben, közepes fény mellett, majdnem szárazon teleltetjük. Öntözéssel inkább a helyiség páratartalmát növeljük, a növények talaja kevés vizet kapjon. Ilyen környezetben a 0 °C körüli hőmérséklet sem okoz károsodást. A gyakori öntözés a gyökerek, esetleg a szárrészek rothadásához vezethet.

A hidegen telelő növényeket nyárra ki is ültethetjük a szabadba, április végén, május elején. Igénytelen növények. A jó vízelvezető képességű, laza, köves talajban jól fejlődnek. Jól bírják a szárazságot is, de a jó fejlődés és mielőbbi virágzás elérésére a nyári időszakban öntözni kell. A vízadagokat augusztus közepétől fokozatosan csökkentsük. A téli hideg tároláshoz szeptember végén vigyük be őket. Különösen enyhe mikroklímájú kiskertekben, házak védelmében megkísérelhetjük a fügekaktusz kiteleltetését a szabadban. Gondoskodnunk kell a szélvédelemről, a hőingadozás csökkentéséről (pl. szalma- vagy lombtakarás) és a jó vízelvezetésről. Ez utóbbit kavics- vagy kőréteg lerakásával, a terület lejtősítésével tudjuk elérni. A megszakítás nélkül, jól fejlődő dugványnövények 4—5 éves korukban kezdenek teremni. Ettől kezdve évente számíthatunk gyümölcseire. Nálunk ritkán a pajzstetvek károsítják.

Termésük ősszel érik. A fügekaktusz tövises terméshéját késsel felvágják és leválasztják a húsról. A pikkelyes pitaják kézzel is meghámozhatók. Mexikóban a vékony héjú változatok töviseit kefével távolítják el evés előtt. A fügekaktusznak három színváltozata ismertebb: a fehér, a sárga és a bordó húsú. A hús lédús, fényesen áttetsző, kellemesen savanykás ízű, de nem illatos. Üdítő hatású gyümölcs, gyakori kísérője a mediterrán étkezéseknek. A friss fogyasztás mellett szárítva (aszalva), sörbetnek és leveknek, befőtteknek dolgozzák fel.

Értékét csökkenti sok kemény magja.

A pitaja névvel jelölt kaktuszok termései nagyobbak és gyakran finomabbak is. A hús fehér vagy vörös színű. Felhasználásuk megegyezik a fügekaktuszéval. Magjuk kisebb, kevésbé zavarják a gyümölcsevés élvezetét.

 

 

II.
Közönséges fügekaktusz

Opuntia ficus-indica (L.) Mill.
Család: Cacteceae (kaktuszfélék)

M: fügekaktusz;
A: Indian fig;
F: oponce;
S: tuna, N: Indische Feige, Feigenkaktus

Elliptikus-korong alakú, legfeljebb 50 cm hosszú és 20 cm széles, pozsgás szártagjaival a közönséges fügekaktusz terebélyesen elágazó, akár 5 m magas bokrot alkot. A szártagokon szemölcs alakú képződmények találhatók, rajtuk nagyszámú finom, szúrós sertével (glochidákkal), amelyek megérintve könnyen letörnek és a bőrbe fúródnak. Tövis nélküliek általában a termesztet fajták, míg mások a glochidacsoportokon mindig 1-2 kis, halványsárga vagy fehér (levél-)tövist hordoznak. A nagyon fiatal hajtásokon lehulló, redukált, ár alakú, mintegy 3 mm hosszú levelek találhatók. Hímnős virágai többnyire nagy számban a csúcsi szártagok felső szélén fejlődnek. Magházuk egy zömök, tojás alakú virágtengelyen ül, amelynek csúcsán helyezkedik el a 7-10 cm átmérőjű, számos, spirálisan elrendeződő, sárga viráglevélből álló párta.
Termése: a virágtengely megporzás után tojásdad alakú vagy elliptikus, 5-10 cm hosszú és legfeljebb 6 cm széles, kívül-belül zöldessárga vagy narancs-, illetve borvörös bogyóvá duzzad, amely gömbölyű, besüllyedt termésköldökben végződik. Vékony héja sima, és miként a steril szártagok, glochida-csoportokkal, valamint gyakran tövisekkel borított. A leves, kb. 1 cm vastag terméshús számos feketés magot vesz körül, amelyek üveges, zöldes vagy vöröses, bő levű, lágy-húsos vagy kocsonyaszerű pulpába ágyazottak. A magok lapított tojás alakúak és mintegy 5 x 3,5 mm nagyságúak.
Felhasználása: az érett terméseket rendszerint nyersen, gyümölcsként eszik, az édes vagy édeskésen savanyú terméshúst és a pulpát a magokkal együtt kikanalazzák; a termés oxalát-kristályokat tartalmaz, amelyek a nyelven enyhe, égető érzést okoznak. A terméshúst kandírozzák is, és dzsemet készítenek belőle. A szúrós serték és tövisek óvatosságra intenek. A pozsgás hajtásokat a tövisek eltávolítása után főzve, zöldségként fogyasztják. A növényt gyakran ültetik élő sövénynek. A fajon parazitaként él a bíbortetű vagy Cochenille-tetű Coccus cacti), amelyet vörös festékanyagként a kozmetikai iparban dolgoznak fel.
Elterjedése: Mexikóban őshonos, és csapadékban szegény, fagymentes területeken világszerte meghonosodott.
Termesztése és betakarítása: a növényt ivartalan úton, dugvánnyal szaporítják, és megfelelő klímában könnyen elvadul. A terméseket vadon élő és ültetett fügekaktuszokról takarítják be; exporttermelésre és bíbortetű-tenyésztésre nagyobb ültetvények létesültek. A fügekaktuszt röviddel az érés előtt vagy érett állapotban takarítják be; nyomásra érzékeny, csak kis ideig tárolható, és szobahőmérsékleten utóérik.
Rokon faj: a tunakaktusz (Opuntia tuna [L.] Miller) hajtásai erősebben tövisesek, 3-5 tagú csoportokban álló sárgás termései akár 5 cm hosszúak. Terméseit a közönséges fügekaktuszéval azonos módon használják fel.

 

 

III.
Télálló fügekaktuszok

Opuntia
spp.

Az amerikai kontinens három kiemelkedő, ősi, indián kultúrája - maja, inka, azték - közül a legismertebb és a legfeldolgozottabb az aztékoké, de egyben a legrövidebb életű is. Legendájuk szerint Aztlánból (Fehér gémek földje), egy tóban lévő szigetről kerekedtek fel, hogy új hazát keressenek. Törzsi istenük, Huitzilopochtli megígérte, hogy elvezeti népét oda, ahol letelepedhetnek, és felépíthetik nagy fővárosukat, Tenochtitlánt (A fügekaktuszok helye). A helyet ott találják meg, ahol egy kaktuszon ülő sast látnak, csőrében kígyóval. Híven követték a jóslatot, és kétszáz évig vándoroltak, míg megtalálták a keresett, új otthont. Kiválasztott, legyőzhetetlen népnek tartották magukat, akik a kietlen, sivatagos tájakon át számtalan veszély közepette is fennmaradtak.
Nevelése: a szárképletek gyökereztetésével könnyen szaporíthatók. Laza szerkezetű, vízáteresztő talajba ültessük őket. Teljes napsütést igényelnek és kerülni kell a lapos, vízállásos kertrészeket. Védelem nélkül is károsodás nélkül teleltethetők a szabadban. A kivételesen száraz évszakokban öntözéssel fokozhatjuk a termések fejlődését. Az öntözést augusztusban be kell fejezni, hogy a hajtások őszi beérését biztosítsuk, ami a jó telelés alapfeltétele.



henye (vagy virginiai) fügekaktusz
- Opuntia compressa
Floridától Massachussetts államig az atlanti síkságon és a tengerpartokon vadon tenyésző kaktusz. Alacsony, elfekvő telepeket képeznek; csak 10-15 cm-re emelkednek a föld felszínétől. Tüskéket ritkán fejlesztenek. A termések ősszel érnek, 3,5-5 cm-esek, oválisak, barnás lazacpirosra színeződnek. Savanykás húsa ehető.


Lindheimer fügekaktusz
- Opuntia lindheimeri
A tudomány számára Lindheimer botanikus írta le először 1836-ban Texasban. Jelenleg Texas száraz vidékeiről átterjedt Louisiana területére. Nagy méretű kaktusz, a föld fölött hengeres törzset nevelő kifejlett példányai elérhetik a 3-3,5 m-es magasságot. A gyümölcsök nyár végétől szeptemberig érnek. Az ovális, 2-7 cm nagyra növő termések húsa szaftos, savanykás-édes ízű, bene sok kemény mag található. Az indiánok ősi gyümölcsét a madarak is szívesen fogyasztják. Frissen eszik vagy szirupot, gyümölcslét készítenek belőle.


Engelmann fügekaktusz
- Opuntia engelmanni
Texas és Arizona kertjeiben és az elhanyagolt tanyák vidékén gyakori kaktuszok. Telepei 50-120 cm-re nőnek. A tövispárnák barnák, a tüskék 3-4-esével fejlődnek. Termései ősszel érnek, 3,5-4 cm-esek. Alakjuk megnyúlt gömbhöz hasonló. Éréskor sötét barnáslilára színeződnek. Gyümölcse kedvelt csemege, kultúrában levő bokrai mellett a vadon tenyészők terméseit is gyűjtik. Arizónában "töviskörte" néven ismert. Hidegtűrő növény.


télálló fügekaktusz
- Opuntia basilaris

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.