méz
www.illat.eoldal.hu/cikkek/diszkertek/diszkert-kepek.html
Méz
Az EU-s szabályozás tiltja a mézben az izo-cukor jelenlétét. Valódi méz csak a méhek munkájából keletkezhet, nem lehet laboratóriumi feladat a "mézíz" előállítása...
Nézzük előbb a történelmi gyökereket
Az ókori Egyiptomban jelentős volt a méhészkedés. Bizonyítják ezt a templomi domborművek, ahol ismételten előfordulnak (a meglehetősen karcsú) méhek. Egy tébai sírkövön méhkas ismerhető el. A piramisokban mézet és mézes süteményt találtak. Nagyobb számban ismertek méhviaszból készült szobrocskák is. A balzsamozáshoz az egyiptomi orvosok és papok méhészeti termékeket (méz, viasz, propolisz) is felhasználtak. (Magunk inkább a jóva régebbi kínai kultúrával kezdenénk, hiszen az egykorú források fejlett mézkultúráról tanuskodnak.)
Az Ószövetségben szó van a méhek gondozásáról, a méhcsaládok nap és eső elleni védelméről, a füstölésről és a méz kinyeréséről. Törvény írta elő azt, hogy a kasokat a városfalon kívül kell elhelyezni, és hogy a rajt a méhész idegen területről is elhozhatja. Ha azonban nem keresi, akkor a raj a föld birtokosának tulajdonába megy át. Méhész perekben - kivételesen - még a nők tanúvallomását is el lehetett fogadni.
A méz a zsidók felfogásában a bőséget, a jólétet jelképezte. Az újszülötteknek mézes vajjal kenték be a száját, hogy szépek és gazdagok legyenek. A zsidók szerelmi erőt is tulajdonítottak a méznek, amit bizonyít a Bibliában található szerelmes versek gyűjteménye, az Énekek éneke.
A mézet balzsamozásra is használták. Arisztobolosz túlélte az egyiptomi harcokat, de amikor sikerrel eltelve hazatért, útközben méreggel megölték. Holttestét mézbe ágyazva szállították haza Judeába. Heródes király a feleségét, Mariannát halála után hét évig mézes teknőben tartotta, hogy megőrizze szépségét.
Ibn Sina (latinul: Avicenna) írásából tudjuk, hogy az egész arab világ a mézet kiváló orvosságnak ismerte el. A világutazó Ibn Battuta a mézbornak (kókusztejjel elegyítve) és egy tengeri halnak rendkívüli potencianövelő hatását tapasztalta. Ezt a táplálékot fogyasztva négy hites feleségét és egy-egy ágyasát 18 hónapon át naponta rendkívüli élményben részesítette.
Az ősi kínai kultúrában a méz fontos gyógyszernek számított. Egy kb. 3700 éves orvosi mű (Nü-ci-hiang) tanácsolja azt, hogy porított ginseng-gyökeret mézzel keverjünk össze, és azt rendszeresen fogyasszuk - ettől hosszú lesz az életünk. (Az első hun birodalom élénk kereskedelmet folytatott az ókori Kínával már időszámításunk előtt sok száz évvel. E birodalom része volt népünk, tehát megismerkedésünk a mézzel kézenfekvő volt. Méz és méh szavunk kínai gyökerű, vagy a kínaiaké hun gyökerű, ez ma még nehezen eldönthető.)
Magyarország területén már jóval a honfoglalás előtt foglalkoztak méhészettel. Már Hérodotosz említést tesz arról, hogy az Iszter (Duna) mellékln lakó trákok méheket tenyésztettek az ő idejében, vagyis 2600 évvel ezelőtt. A Kárpátoktól az Al-Dunáig elterülő óriási hárserdők bizonyára jó méhlegelőt biztosítottak ehhez. (Márpedig Hérodotosz az első, aki a szkíta magyarokról tudósít...)
A honfoglaló magyarok is minden bizonnyal ismerték a méhészetet. Erre utal a finnugor alapnyelvből származó méh és méz szavunk. László Gyula történész arról ír, hogy az osztjákok élő fákat faragtak meg a méhcsaládok számára. Kétségtelen, hogy első királyaink alatt a méhészetet elterjedten gyakorolták hazánkban és ez nem történhetett előzmények nélkül, egyik pillanatról a másikra. Több korabeli helységnév tanúskodik erről: Méhes, Méhlő, Méhkerék, Méhész, Mézadó, Födémes. Kolostoraink, apátságaink az Árpádok korában már nagyban méhészkedtek. Szent István király három okiratában foglalkozik méhészettel. Ezekből kitűnik az, hogy az országban sok méhész és méhészet működött. (Itt álljunk meg egy szóra! László Gyula személyes vallomásából tudjuk, hogy a finn-ugor őstörténeti kurzust politikai megalkuvásból kellett elfogadnia. Idős kori írásaiban már nyiltan a magyarok közép-ázsiai, belső-ázsiai eredetét vallja, mely minden "mézkapcsolatra" jóval hitelesebb alapot ad.)
Az Árpád-házi királyok a későbbiekben is figyelmet szenteltek a méhészetnek, amelyet írásos dokumentumok támasztanak alá. Több királyi diploma és alapító levél tanúskodik arról, hogy a méhészetnek nagy gazdasági jelentősége volt akkortájt.
Maguk a királyok is tartottak méhészetet. Ennek első írásos emléke egy 1370-ben lefolyt birtokper, melyben a kihallgatott 150 tanú vallomása szerint Bodwelge (Bod-völgye) helység a királyi méhészet tulajdona volt.
A török háborúk nem sokat ártottak a méhészetnek, minden bizonnyal azért, mert a törökök is szerették és nagyra becsülték a mézet. Érdekesség, hogy a törököknek nem csak az édes méz juthatott az eszébe a méhekről. Történelmi tény az, hogy a méheket a háborúban fegyverként is használták. Bonfini, Mátyás király történetírója így ír az 1445-ös nándorfehérvári csatáról:
"A várfokról a kőfalakat hágó ellenség nyakába egész kas méheket hányván le, megszégyenülve mentenek el alóla a törökök."
Eddig az idézet, és most foglalkozzunk a mai korántsem dicső mézhelyzettel
...ma már "ki sem látszunk" a mesterséges édesítő-, aroma- és színezőanyagokból, melyek fogyasztása csupán gazdasági csoportok érdeke, hiszen a mesterségesen előállított anyagok fillérekbe kerülnek, a természetes élelmiszerekkel szemben.
"Elkészült a magyar méhészek saját termelői üvege, amely garantálja a méz eredetiségét és minőségét - jelentette be az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke", szól egy 2009-es hír, tehát a magyar méhészek mindent meg akarnak tenni a minőség védelmében, miközben tisztában vannak azzal, hogy megélhetési mézhamisító, áruló köztük is akad...
A méz
|
||||||||||||||
|
kínai vagy finnugor
(Kata, 2012.02.01 13:50)