Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ginkgo(páfrányfenyő)

2011.03.26

Ginkgo biloba - Páfrányfenyő

Ginkgo biloba - Páfrányfenyő
Ginkgófa, Páfrányfenyő Őszi lombszín


A Ginkgó elszigetelt, önálló faj a növényvilágban.
A Ginkgoaceae család körülbelül 18 tagból áll, legkorábbi levélkövületei 270 millió évre (perm időszak) nyúlnak vissza. Ebben az időszakban már két fajtája élt. A jura időszakban 5-6, a kréta időszakban már 10-11 fajtája élt.
A kövületfelfedezések megmutatják, hogy a Ginkgo a mezozoikus korszak óta a nedves, mérsékelten meleg éghajlatok alatt uralkodott.
A jégkorszakot is túlélte,(amit kutatások bizonyítanak) - A Ginkgot Kínában is megtalálták palotákban, templomi kertekben, ahol buddhista szerzetesek a sok jó tulajdonsága miatt gondozták és azóta is nagy becsben tartják i.sz. 1100-tól.

Gyógyhatás története: Legkorábban Kínában i.e. 2800-as évek környékén a Han dinasztiában alkalmazták a leveleit a vérkeringés és a tüdők segítéségeként. Dian Nan Ben Cao 1436-ban említi a levelek használatát fejsebek kezelésekor. A belső használatát először 1505-ben említik hasmenés ellen.
Az 1950-es évek végén a nyugati orvostan tanulmányozni kezdte gyógyhatású használatait.
1965-ben Dr. Willmar Schwabe csoportja készítette az első kivonatot levelekből.
Manapság nagyon sokan használják a Ginkgot gyógyhatású képességeiért.
A 70-es évek után paleontológusok, botanikusok, biokémikusok vizsgálják a Ginkgót.

Ginkgo biloba páfrányfenyő

Páfrányfenyő
 

Ginkgo biloba páfrányfenyő levél

Páfrányfenyő levele

A páfrányfenyő (ginkgo biloba) 40 méter magasra növő, széles kúp alakú vagy szabálytalanul szétterülő koronájú, lazán ágas lombhullató fa.
A Ginkgo - páfrányfenyő - rovarkártevőknek és gombás, vírusos, bakteriális betegségeknek ellenáll. Amerikában nagy számban alkalmazzák utcai faként.
Fiatal korában lassan nő - 10-12 éves korában 6 méter magas lesz.
Metszést nem igényel.
A páfrányfenyő kétlaki növény. Külön hím és nőivarú fa. A szexkromoszómák (XX női és XY hím épp mint az embereknél) megkülönböztetik, tehát a fa neme nem könnyen meghatározható.
Érdekesség, hogy a fa szaporodóképessége csak 25-30 éves kora után kezdődik és legalább 1000 évig tart !

Páfrányfenyő hím virág

Hím ivarú

Női ivarú


A nemek biztos meghatározásához meg kell várni a termő kort.
Termése éretten sárga szilvára emlékeztet, héja fehéres-hamvas (gingko japánul: ezüstbarack)

Levelei jellegzetes legyező alakúak, középen behasítottak.
Késő ősszel aranysárgára színeződnek.
Hazája Kelet-Kína. Kelet-Ázsia többi részén - így Japánban is betelepített. E területeken csontárszerű, édes belű magját étkezésre is felhasználják.

Érdekes leveleivel, jellegzetes habitusával a páfrányfenyő a legszebb díszfák egyike.
Talajban nem túl válogatós és a városi szennyezett levegőt is jól tűri.

Szegeden szép páfrányfenyő fasor látható, állítólag a vele beültetett utcát elkerülik a szúnyogok.

Általában magról szaporítják , itt azonban - mivel elég későn fordul termőre - nem lehet biztonsággal szétválasztani a hím és nőpéldányokat. A tömegesen kiültetett vegyes ivarú anyag termést hoz, ami - ha kézbevesszük igen büdös szagú. A fa környékén heverő magok szaga viszont nem zavaró, illetve nem érezhető.

Egyéb érdekességek


Ginkgo biloba - Páfrányfenyő termése
páfrányfenyő termése

Leveleivel és magjaival a kínai orvoslásban a tüdő betegségeit gyógyítják. A páfrányfenyőlevelek flavonoidokat és terpenoidokat, kvercetint és a kempferolt tartalmaznak.
A legújabb kutatások szerint az elsárgult, őszi leveleinek kivonata egy olyan vitamint tartalmaz, amely erősíti az érfalakat, és csökkenti a szövetkárosító szabad gyökök képződését, terpénjei pedig gátolják a vérlemezkék összetapadását. Javítja még az agyműködést és a sejtek energia-háztartását.
Olyan agyi tonikként hat, ami különösen az érhálózatra gyakorolt hatása miatt memóriát növel. A Ginkgo biloba segít ellensúlyyozni az öregedés hatásait, a szellemi fáradaságot, az energia hiányát.
 

Páfrányfenyő (levél, mag) hatóanyagai:

alkoholok, almasav, antocianin, ásványok, aszkorbinsav, B1-vitamin, B2-vitamin, benzoesav, bioflavonoidok, D-provitamin, ecetsav, flavoglikozid, flavonoid, flavonoid glikozid, ginkgetin, ginkgolid, hangyasav, illóolaj, karotinoid, katechinek, keményítő, Leucin, linolénsav, lutein, magnézium, niacin, olaj, pantoténsav, procianidin, prolin, szénhidrát, Szerin, Szilícium, Sztearinsav, szterol, szukcinsav, triterpén, valeriánsav, valin, violaxantin, zsírosolaj, zsírsav.

Megjegyzés:

A növény hatóanyagai széles skálát mutatnak és rendszeres fogyasztása nem minden esetben javasolható. Tehát tartsunk mértéket alkalmazása során!
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.